Bazalt, andezit
A bazalt és az andezit a felszínre törő magmából, azaz a lávából keletkezett vulkáni kőzetek. A láva kihűlése gyors, néhány óra alatt is végbemehet, nagy kristályok felépülésére így nincs lehetőség. A vulkáni kőzetek ezért apró kristályosak, mely kristályok sokszor csak mikroszkóp alatt láthatóak. A láva folyékonysága miatt igen szétterülő, nagy felületű takarót alkothat.
Kialakulhatnak bazalt oszlopok, orgonák is abban az esetben, amikor a szabad levegőre kiömlő egyenletesen hűlő lávában a zsugorodási központok között repedések alakulnak ki, ekkor a felszínén a repedések közel szabályos, főként hat-, illetve ötszögletű sejtekből álló mintázatot hoznak létre. Ha a forró láva víz alatt tör fel vagy vízbe folyik, akkor gömbölyded, párna alakú formákat alkot. Sem a bazalt, sem az andezit nagyméretű egységes tömbökben nem bányászható, így az ezekből kialakítandó kőelem méretének nagysága is korlátozott. Színe sötétszürke, fekete. Fagyálló, kopásálló tulajdonságai miatt az építőiparban főleg utak burkolására, szegélyezésére használják.
Európai bazaltból:
- kockakő
- szegélykő
Kínai bazaltból:
- kockakő
- szegélykő
- lapburkolat
Európai esetén:
- vágott
- hasított
Kínai esetén:
- vágott
- hasított
- lángolt
- rovátkolt
- szürke árnyalatai